Karitász tábor a plébánián

 

Karitász tábor a plébánián

2007 nyarától szervez a Telki-Budajenői Karitász Csoport egy hetes nyári napközis tábort elsősorban az arra rászorulóknak. Nagy öröm látni a boldog gyermektekinteteket, akik nem jutnak el táborokba, vagy nyaralni, mert a szüleik nem engedhetnek meg a gyerekeik számára anyagilag egy-egy ilyen vakációs programot.

Minden iskolaév végén kezdődik a gyerektábor izgalmas öt napja Budajenőn. Ez másért izgalmas a gyerekeknek és másért a felügyeletet és oktatást vállaló felnőtteknek. Ez az időpont azért kedvező a családoknak, mert az évzáró előtti öt napot vállalja a gyerekekkel. Az iskolának már vége, de még várni kell az évzáróra, meg persze arra a bizonyos vagy jó, vagy nem annyira jó bizonyítványra.

A gyerekek 7-14 éves korig, felügyelet mellett hasznos és kellemes dolgokkal foglalkoznak, mint gyöngyfűzés, rajztanulás, horgolás, kötés, nemez készítés ( képek és dísztárgyak), Földvári Zsuzsa jóvoltából. Tavaly nagy sikere volt az agyagozásnak, ezt Papp Éva tanította.

Sportolás is van minden nap, futballozás, sorversenyek, tollaslabda, biciklitúra persze felnőttek kíséretével. Minden évben meglátogatjuk a fafaragó Gyuri bácsit is.

Évente valamilyen tematikát adunk a tábor szellemi életének. Volt év, amikor napi fél órában valamelyik magyar szentről tartottunk egy kis beszámolót. Másik évben a gyerekek előadták az “István a király” rock opera rövidített változatát jelmezzel, zenével. Felejthetetlen siker volt.

A táborlakók háromszori étkezést kapnak az óvoda konyhájáról. A 30 gyermek közül akik nem a Karitász helyi csoportjának pártfogoltjai, napi 1000 forintért vehetnek részt, a rászorulókat pedig vendégül látjuk.

Talán nem kell felsorolni, hogy micsoda munka a tábor tisztaságát biztosítani (takarítás, mosogatás, WC. napi fertőtlenítése). A felelősség, hogy fegyelem legyen és ne történjen baleset.

Az utolsó napon van az egyik legjobb esemény, teknőben dagasztott falusi kenyér készítése, és kemencében sütése. Ez az uzsonna zsírral, hagymával, még a délután érkező anyukák és apukák is kapnak belőle.

Jó hangulatú, értékes időtöltés ez az öt nap, és köszönet illeti azokat az önfeláldozó felnőtteket és a Karitász tagjait, akik a szabadidejüket áldozzák a gyerekekért, hogy a családoknak segítsenek. Köszönet illeti Gábor atyát aki elviseli, hogy a plébánia nyugalmát és a kert füvét a 30 gyerek igencsak
átalakítja.

Idén is szeretettel várjuk a gyerekeket és a segíteni kész felnőtteket.

Horváth Mária

 

Comments are closed.