Szatmáry Mariann

Szatmáry Mariann
Szatmáry Mariann vagyok. 39 éves, három gyermek édesanyja. Férjemmel Szatmáry Lászlóval 2002 április 28-a óta lakunk Budajenőn. Gyermekeinknek így megadhatjuk azt az tapasztalást, amit csak egy falu közössége érlelhet meg az
emberben. Hiszen más elbújni a nagyváros embertömegében és más arra tanítani a gyerekeimet, hogy ahol lakunk, minden nála idősebb embernek köszönnie kell. A Fertő- tó partján egy szép kis faluban nőttem fel, Sopronban
érettségiztem, majd később a Kodolányi János Főiskolát Budapesten végeztem. Főállású édesanyaként tartanak nyilván, de számos közösségi munkát végzek.
Aktív óvodai és iskolai anyuka vagyok, felnőtteket tanítok a foltvarrás fortélyaira, Gábor atyának segítek az óvodai hittan foglalkozásokon, és a Budajenő- Telki Karitász Csoport tagjaként (most éppen vezetőjeként) próbálom hasznossá tenni magam.
Osztálytársaimmal már általános iskolás korunkban idős embereket látogattunk ősztől nyár elejéig. Tüzelőt vittünk be, nénikkel, bácsikkal beszélgettünk délutánonként. A segítségnyújtás fontossága az életem során nem került háttérbe, sőt büszke vagyok arra, hogy a gyerekeim már most érzik, milyen nagyszerű dolog másoknak segíteni!

 

Comments are closed.